Logó (web2k)

Telefonszámunk:

+36-70/778-3981

E-mail címünk:

info@mocorgotabor.hu

A tábort vezetik

A tábort a kezdetek óta ketten vezetjük. Kuknyó Brigitta, a párom, és Barabás Dávid, azaz jómagam. Tudjuk, hogy sokan ismertek már Minket, illetve sokan hallottatok már Rólunk, de szeretnénk egy kicsit bemutatkozni Nektek.

Kuknyó Brigitta:
2012 óta vezetem Tabon a HappyFit Spinning & Aerobic Termet, ahol számos fitnesz órát tartok minden héten hétfőtől szombatig. Igazából az életem a mozgás, az egészséges életmód, illetve az egészséges táplálkozás körül forog. Természetesen a gyerekeket is nagyon szeretem, és 2016-ban vetődött fel az ötlet Bennünk, hogy egy nyári tábor keretében kicsit a gyerkőcöket is aktívan kössük le 1-1 hét erejéig. Szerintem ez maximálisan megvalósult, sőt… Most már elmondhatom, hogy a táborban nem csak a gyerekek, hanem Mi is nagyon jól szoktuk magunkat érezni.

Barabás Dávid:
Én személy szerint 2016. áprilisától tartok a Koppány-Völgye Tanuszodában, Tabon úszásoktatás órákat a Dávid Úszósuli szervezésében. A gyerekek pedig mindig közel álltak hozzám, és nagyon szeretek Velük együtt dolgozni, és néha mókázni. A mozgás, az egészséges életmód számomra is mindig az elsők között szerepelt, és jelenleg is amatőr szinten triatlonozom. A tábor ötletének anno Én is nagyon örültem, és tényleg elmondhatjuk a gyermekek és a szülők egybehangzó véleményei alapján, hogy a Mocorgó Tábor minden nyáron egy nagyon jó program, illetve hatalmas élmény a gyerekek számára.

„A legfontosabb számunkra, hogy őszintén, szeretettel forduljunk a gyerekek felé. A szeretet, a figyelem, az őszinteség, ezek olyan dolgok, amelyek csodákat tudnak művelni egy-egy gyerkőccel. Ha mindez adott, akkor létre is jön a Mocorgó Tábor.” 😉

Logó 2 sorban labdával (kicsi)
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a weblapon navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
Adatvédelmi tájékoztató